Zsanett két szüléstörténetet küldött. Az első szülés mióma miatt tervezett császármetszéssel történt, de nem programcsászárral: a vajúdás beindult szépen magától. Zsanett a második várandósága idején dúlát választott magának, császármetszés után természetes úton született – ide kattintva el is olvashatod, hogyan.
Már a terhességem alatt szólt az orvosom, hogy a mióma műtétem miatt csak császáros szülésem lehet. Ezen egy kicsit elkeseredtem, mivel apával már elterveztük, hogy apás szülés lesz, és szerettem volna kipróbálni a labdát, kádat is a vajúdás alatt. De persze beletörődtem, mert sajnos abban a városban, ahol laktam, más orvos sem vállalt volna.
2007. 09. 23-án elkezdtem “barnázgatni”. Sejtettem, hogy talán a nyákdugó fog távozni, de persze biztos nem voltam benne. Igazam lett, estére tényleg távozott. Gondoltam, hogy már túl sok nem lehet vissza, ezért nekiláttam az utolsó simításoknak. Másnap a “barnázgatás” megint elkezdődött ezért felhívtam az orvosom, hogy ez normális-e? Azt mondta, hogy nyugodjak meg, ilyen lehet, ha viszont véreznék vagy a magzatvíz folyna, irány a kórház. Ez a nap is eltelt, nem történt semmi. Éjjel alig tudtam aludni – mintha éreztem volna, hogy valami már elkezdődött. Hajnalban kimentem wc-re és akkor vettem észre, hogy már nem “barnázgatok”, hanem vérzek, de nem erősen. Zuhany, rendbe tettem magam, majd felébresztettem apát, hogy talán be kéne menni a kórházba. Persze a vérzés utána nem jelentkezett, így egy kicsit tanácstalan voltam, hogy most menjek vagy maradjak. Úgy döntöttünk, inkább bemegyünk, maximum haza zavarnak. Szerencsére nagyon kedves ügyeletes orvost fogtam ki, aki bár nem találta a vérzés okát azt mondta, hogy jól tettem, hogy bejöttem. Beraktak a vajúdóba, hogy szem előtt legyek, ha történne valami. Persze csak születtek a babák szépen sorban, az én kisfiam még maradt. Az orvosom szabin volt, de telefonon beszéltek vele. Haza már nem engedett, így átkerültem a terhespatológiára. Megnyugtató volt, hogy bár az orvosom szabin van, azt mondta jön, ha bármi történne. A kedd és a szerda lassan telt, mit lehet ugye egy kórházban csinálni? A “barnázgatás” nem múlt, sőt, talán egy kicsit még erősödött is.
Csütörtök hajnalban 2:30-kor ébredtem, de nem tudtam, hogy mi ébresztett. Megfordultam és próbáltam tovább aludni. Pár perc múlva jött egy fájás. Valahogy rögtön tudtam, hogy elkezdődött. Teljesen más volt mint a jóslófájások. Az elejétől kb. 12-15 percenként jöttek, de még egyáltalán nem voltak erősek, csak éppen annyira, hogy feküdni és aludni ne tudjak. Délelőttre a “barnázgatás” eléggé felerősödött, és a fájások is erősödtek, de még mindig nem lettek sűrűbbek. Az orvosom épp ettől a naptól dolgozott már, így szóltam neki, hogy mi a helyzet. Kora délután megvizsgált, egy kicsit már kezdtem tágulni, ezért megállapodtunk, hogy hívom ha rendszeres 7 perces fájások lesznek. Férjem jött délelőtt, délután, már nagyon várta a fiát. Késő délután a kórház kertjében sétáltunk, addigra már erősödtek a fájások, beszélni, menni már nem tudtam fájás közben, de még mindig nem akart rendszeres lenni. Volt, hogy 5, de volt, hogy 10 percenként jött. Persze estére már az osztályunkon lévő szülésznő is tudomást szerzett róla, hogy lassan szülünk, ezért szólt az ügyeletes orvosnak.
Kifogtam a legfiatalabb dokit, aki csak rám nézett és szólt, hogy látogassam meg a szülőszobán. Jó két ujjnyira voltam tágulva, tágulásos vérzés jelentkezett, és már egész erős fájások voltak. Mivel tudta, hogy császáros leszek, ezért azt mondta, hogy kár tovább várni, hívta az orvosomat. Próbáltam húzni az időt, még bíztam benne hogy hátha engednek szülni, ha már ilyen szépen haladunk, és semmi gond nincs egyikünkkel sem. Még visszamentem az osztályra, összepakoltam és akkor láttam, hogy a férjem jobban izgul, mint én. Szegény nem találta a helyét, teljesen oda volt, hogy az előkészítőbe nem jöhetett be. A szülésznők nyugtatgatták, hogy még találkozunk mielőtt a műtőbe visznek.
Már beöntést se kaptam. Mentem zuhanyozni, majd bekötötték az infúziót és rám tették a ctg-t, és katétert is kaptam. Közben megjött az orvosom, pár szót beszéltünk, és ő elindult a műtőbe. Én már csak remegtem egyfolytában, nagyon rossz volt a kiszolgáltatottság, hogy teljesen átvették az irányítást, és nekem szinte semmi közöm már az eseményekhez. Valahogy ezért is nem akartam császárt, nem szeretem ha a csak történnek velem a dolgok úgy, hogy nem tudok semmit befolyásolni.
Éreztem, hogy elég erősen folyik valami. Miután átraktak a hordágyra, akkor láttam meg, hogy szép nagy tócsát hagytam az ágyon: elfolyt a magzatvíz. A műtő előtt még egy utolsó puszi apától – nem tudom melyikünk izgult jobban. Bevittek, epidurális érzéstelenítést kaptam, és már hozzá is kezdtek. Alig múlt el pár perc, és az altató orvos szólt, hogy mindjárt kinn lesz Szabolcs. 22:30-kor még csak a feje volt kinn, amikor már hangosan üvöltött és kapaszkodott az orvosba, úgy kellett lefejteni róla. Amikor meghallottam a hangját, azonnal megkönnyebbültem, már nem számított a sok várakozás, hogy nem szülhettem simán. Csak az számított, hogy egészségesen megszületett. Megmutatták pár másodpercre, adhattam neki egy puszit és vitték is ellátni ahová már apa is mehetett vele. Hogy milyen volt amikor megláttam? Kicsit ragacsos, vörös az ordítástól, de a legszebb baba volt számomra. Szerelem volt első látásra.
Összevarrtak, majd a műtő előtt már a büszke apuka várt, hogy minden rendben, egészséges babánk van. Levittek a műtétes szobába és nemsokára hozták Szabolcsot is, hogy egy kicsit összebújjunk. Éjszakára elvitték, és alig vártam, hogy reggel legyen és újra lássam. Másnaptól már együtt voltunk végig a kórházban és tejcsi is lett bőven Szabolcs legnagyobb örömére.
Hogy milyen volt a szülés? Annak nagyon örülök, hogy magától indult el és nem programozott császár volt, így legalább a vajúdásból valamennyit átélhettem. A 12 órás fekvés a műtét után, hogy a gyermekemet szinte rögtön elvitték stb. elég rosszul érintett, de akkor nem törődtem vele. Örültem a fiamnak és ez az öröm elnyomott minden mást.
Persze nem telt el sok idő és én máris keresgélni kezdtem, hogy ha majd újra babát várok, legalább esélyt kapjak egy sima szülésre…
A Dúla blogon további császármetszéses szüléstörténeteket is találhatsz. Kattints ide, és olvasd el őket!
Iratkozz fel a Dúla blog hírlevelére!
The post Szüléstörténet: Család lettünk appeared first on Lénárd Orsi dúla.
